Egy olyan népcsoport, mely kis létszáma ellenére is az erdélyi magyarság életében rendkívül jelentős szerepet játszott, máig ható érvénnyel rányomta a bélyegét, ugyanakkor eltűnésükkel érzékelhető a tátongó hasadék, amely igazolja jelentős mivoltukat. A magyarok és szászok közti viszonyra fókuszálódva megállapítható, hogy kölcsönösen meghatározták egymás sajátos arculatát, ugyanakkor sokszor egymás tolerálására esélyt sem adtak. Mégis sok tényező hozzájárult ahhoz, hogy Erdélyben fennmaradhasson a szász nép. Betelepítésük több hullámban zajlott le. Elsőként összefüggött a Magyar Királyság betelepítési mozgalmaikkal, mikor a székelyeket keletebbre telepítették, hogy helyet adjanak az újonnan érkező vendégeknek. Ez a Német-Római birodalom demográfiai és társadalmi helyzetével is magyarázható. Az általános népességnövekedés, társadalmi feszültségek népességmozgást indított el. Így a migráció következtében jelentős csoportok telepedtek keletre. Erdélybe pedig invitálva voltak a szászok ősei, kolonizációs folyamatok zajlottak. A rendszeres nyelvészeti, nyelvjárási kutatások eredményei alapján feltételezhető, hogy a szászok ősei több területről érkeztek. Ezekre alapozva kirajzolódott, hogy a telepesek őshazája nem csak a belső-német területek voltak, hanem Flandria, Luxemburg, Rajna, Mosel menti vidékek is. A frank dialektusok hatásai érzékelhetőek. Brassói szászok Így nyelvjárások alapján azonosították őket, ugyanakkor az összetelepedés által a nyelvi kiegyenlítődés is megtörténik. A különböző szász falvak közt is érdekesek voltak a nyelvjárási különbségek, s ugyanakkor a nagy településeken belül is meg voltak a nyelvjárások. Kialakulnak helyi, sajátos nyelvjárások. Ugyanakkor, a csángókhoz hasonlóan a nyelvszigetekben élők még megőrizték a kódexbeli nyelvet, szinte a 20. századig. Emellett párhuzamosan használták az egyház és az iskola közvetítette nyelvet. A betelepítésükről több variáns alakult ki. Egyesek szerint a Duna-mentén jöttek, az írott források szerint a keleti németek Szilézián át, majd az Északi-Kárpátokon át telepítették be Erdélybe. De a kárpátaljai települések nevei is utalnak a vonulási útvonalukra. Ilyen pl. Beregszász, Nagyszász, Szászfalu. A legrégebbi csoportok olyan településeket alkottak, ahol a nevében ott a „-németi” utótag. Ilyen pl. Szatmárnémeti, Szamosújvárnémeti, Királynémeti. Már az 1300-as években Erdélyben vannak, leginkább a sóbányák, sóútvonalak mentén. Első telepítésük a sóbányászattal kapcsolatos.
Egy olyan népcsoport, mely kis létszáma ellenére is az erdélyi magyarság életében rendkívül jelentős szerepet játszott, máig ható érvénnyel rányomta a bélyegét, ugyanakkor eltűnésükkel érzékelhető a tátongó hasadék, amely igazolja jelentős mivoltukat. A magyarok és szászok közti viszonyra fókuszálódva megállapítható, hogy kölcsönösen meghatározták egymás sajátos arculatát, ugyanakkor sokszor egymás tolerálására esélyt sem adtak. Mégis sok tényező hozzájárult ahhoz, hogy Erdélyben fennmaradhasson
